Az öregfiúk Tiszaalpáron

Ha május, akkor Lakiteleken, ha pedig augusztus, akkor Tiszaalpáron. Az utóbbi években ez a rendszeresség jellemzi a két település öregfiúk labdarúgó csapatának a találkozóit.

A nyár eddigi mérkőzésein rendre sokan hiányoztak a lakiteleki csapatból. És bár hiányzók voltak ezúttal is; úgy tűnt, hogy viszonylag jó összetételben sikerült pályára lépniük. Valamiért azonban nem jött ki az, amit az összeállítás sejtetett. A mérkőzés egészében a hazaiak bántak biztosabban a labdával, ők voltak pontosabbak, gyorsabbak, veszélyesebbek. Nagyon meglátszott a hazai pálya előnye, mert tagadhatatlan, hogy aki nem ahhoz, hanem a műfüves pálya minőségéhez szokott, nem volt könnyű helyzetben.

A hazaiak szereztek vezetést, amit azonban a vendégek rövid időn belül kiegyenlíthettek volna. Dombi Sándor kapott jó labdát középen. Már gólhelyzetben volt a tizenhatoson belül, de oldalra adta a labdát Varga Lajosnak, aki szorongatott helyzetben próbálta azt kapuba juttatni. A kapusról kipattanó labda Verebélyi Gábor elé került, ő viszont mintegy tizenkét méterről rosszul találta el és mellé lőtt. Ezek után egy jobboldali támadásnál volt még egy formás Szabó Attila-Varga Lajos összjáték, ám végül nem sikerült belőle gólt szerezni.

Sikerült viszont a hazaiaknak, többször is. Már háromnál tartottak, amikor sikerül szépíteni; és négynél, amikor megszületett a második vendég találat. Mindkettőnél Magyar Péter ment el a jobb oldalon. Első alkalommal kapufára lőtt, és a lecsorgó labdát végül Varga Lajos juttatta hálóba. A második esetben átívelt Verebélyi Gáborhoz, aki még csinált egy befelé cselt, majd ahogy illik kilőtte a hosszú sarkot.

Ezek után a hazaiak „találtak” még egy gólt, amivel kialakult a végeredmény. És bár az öregfiúknál a játék, a közös foci, a baráti találkozás mindig fontosabb, mint az eredmény; a vendég együttesnél ezúttal látszott, hogy még olyan is akadt, akinek kedvét szegte, hogy ennyire nem ment senkinek a játék a csapatban.