FEKETE JÓZSEF

FEKETE JÓZSEF

Sokan voltak és vannak, olyanok, akik hosszú időt töltöttek el Lakitelek sportéletében. És nem is csak ott voltak-vannak, hanem teszik is a dolgukat rendesen; nyomot is hagynak-hagytak; letették „névjegyüket”. Mint Fekete József. A vele történt beszélgetés közben idézett emlékekből táplálkoznak a következő gondolatok.

Harmincegy éves koráig aktív labdarúgó volt, majd kisebb megszakításokkal hosszú évekig edzősködött. A mai, ötvenes éveikben járó korábbi labdarúgók közül, ha megkérdeznénk valakit, hogy edzőként kire emlékszik leginkább, két nevet minden bizonnyal említene; az övét és Harczos Józsefét.

Edzők és pályatársak

Tizenhárom éves korában kezdett el futballozni 1950. márciusában. Azt mondja, pályája során nagyon sok neves játékostársa volt. És már sorolja is: a Fehér „gyerekek”, Mihály és később a Pénzügyőrben is játszó Sándor; Gregus Mihály, Fekete Sándor, Parádi József, Rubányi Mihály; a kapus Takács József, és az MTK-ból előbb Kecskemétre, később Lakitelekre igazolt Balatoni Miklós, aki itt hétvégi ház tulajdonos lett. Legtöbbjük NB-s játékos lett, vagy volt.

Azoknak az edzőknek a nevét, akikre szívesen emlékszik, az egyesületalapító Kozma Gyulával kezdi, aki ha kellett felnőtt, vagy utánpótlás csapatokat is edzett. Azután folytatódik a sor Hangya Antal matematika tanárral, aki nemcsak jó edző, hanem jó játékos is volt; és Harczos István tanítóval, Harczos József édesapjával, akinek fiai István és Zoltán is remek játékosok voltak. És még mindig nincs vége. Harmath András, civilben röntgenasszisztens következik, majd a kecskeméti Máthé Ferencet említi, akinek lakiteleki munkahelye volt. A rövid másfél évig itt edzősködő, de szintén jó munkát végző, ugyancsak kecskeméti Mócza Lajos zárja a sort. Az igencsak tartalmas pályafutás után sokakat tisztelhet mestereként.

Az aktív labdarúgást 1968-ban egy sérülésből annyira felépülve hagyta abba, hogy már csak az edzőséget tudta vállalni. Sok öröme volt a játékban is, de igazán emlékezetes dolgokat inkább edzői pályafutása időszakából idéz. Az 1954-56 közötti időből azért még előkerül egy fotó. Azt mondja ez volt az akkori időszak egyik legjobb összeállítású csapata.

A legszebb sikerek

1972-ben az ő irányításával nyert bajnokságot a csapat, és került fel a megyei másodosztályba. Ott már az első bajnoki idényben a tabella második helyén végzett, majd a következő, 1973/1974-es bajnokságot már meg is nyerték. Három év leforgása alatt kétszer is bajnok lett az együttes.

Olyan szerencsétlenek voltak a körülmények, hogy a megyei első osztályban egy évet tölthettek. Az a ritka helyzet állt elő hogy a szokásosnál több csapat esett ki.

Nagyon szívesen emlékszik a kupasikerekre is. Az MNK-ból több NB-s együttest is kiejtett a csapat. Elütötték a továbbjutástól az akkori Szabadszállás és Kiskunfélegyháza után a KTE-t és a KSC-t is. Ezek után következett a Hercegszántó. Talán mert az akkori élvonalban híresebb szülöttei voltak, nagyon elfogult játékvezetés mellett 2:2-re sikerült végezni. Mindenki úgy emlékszik, hogy a bírók csalták el döntetlenre a mérkőzést. Ez az eredmény ugyanis már elég volt ahhoz, hogy az alacsonyabb osztályú hazai együttes jusson tovább.

„Mindent” megélt

A szép sikerek ellenére voltak, akik megengedhették maguknak, hogy elégedetlenek legyenek. Kikezdték. Ahogy az ilyenkor gyakran előfordul, közvetlenül nem edzői munkájában, hanem munkahelyén kötöttek bele. A „koncepció” igazolására még formális eljárást is lefolytattak. De szerencséje volt. Akadt olyan becsületes ember, aki még szorongatott helyzetben is ösztönösen őszinte tudott maradni. Tisztázta tehát magát, de nem volt maradása; visszament a vízműhöz dolgozni. Edzői pályája itt egy időre megszakadt.

Három évig játékvezető is volt. Majd szinte egy egész futballcsapat kereste fel, hogy legyen az edzőjük. Persze vállalta, de az „előzmények” még később is nagyon sokáig nyomasztották.

Talán nem véletlen, hogy még ma is kijut neki az elismerésből, a tiszteletből, ami akár vigasztalhatja is. Amikor a Lakiteleki Torna Egylet megalakulásának nyolcvanadik évfordulóján az egyesület találkozót szervezett azoknak az idősebb labdarúgóknak, edzőknek, akik maradandót alkottak, Fekete Józsefnek egy régen volt játékosa ajándékkal kedveskedett. Volt edzője munkáját, törődését köszönte meg vele.

Hogyan telnek napjai?

1997 óta nyugdíjas, de nyolc évig még gondnoki munkát is vállalt. Miután abbahagyta az edzőséget, éppen úgy, mint a maga idejében méltatlanul bántott Cseh Laci bácsi, sokáig nem jött a pálya közelébe sem. Azt mondja sokat vívódott a gondolattal nagyon rosszul esett neki távol maradnia. Egy időben azután sok kedves tanítványa közül ketten, Sütő László és Gangl János is biztatták: „Legalább egyszer gyere már ki! Utána majd meglátod.” Azóta rendszeresen találkozunk vele. Kijár a mérkőzésekre, de azért egy kicsit félre húzódik még ma is. Van egy törzshelye, legalább is a mérkőzések ideje alatt.

Többször láttam, találkoztam vele úgy is, hogy két lakiteleki fiú unokájával volt kint. Nézi, hogy a kisebb, szinte rendesen beöltözve beáll a hatalmas kapuba, az idősebb pedig lövöldözik neki. Bár a „kicsi” készül kapusnak, és meg is van hozzá a tehetsége, néha felcserélik a szerepeket. Szerintem bármit tehetnének, ha a pályán vannak, nagyapa úgyis örömét leli. Mint minden unokájában és dédunokájában, mert már ilyen is van neki.

Egy ereklye a múltból

Egy sajnálatos eset kapcsán nagyon kevés fényképes emléke maradt. Mégis ő mutatta meg az egyik legrégibb eddig ismert fotót. Ez 1935-ből való, az eredetiről készült jó minőségű másolat. Az elődök iránti tisztelettel őrzi.